ÜDVÖZÖLLEK 

 KEZDETEK:

Harold Edward Styles 1994. február 1-jén született Holmes Chapel-ben, Chesire megyében az Egyesült Királyságban. Édesanyja Année (Selley) Cox, édesapja Des Styles, van egy nővére Gemma Styles. Amikor Harry 7 éves volt, szülei elváltak ám ezután édesanyja újra férjhez ment. A válás kimondása után Harryt és Gemmát édesanyjánál helyezték el, így az egész család elköltözött Chesire vidékjeire. Nem sokkal ezután, amikor Harry már 12 éves volt, a család visszaköltözött Holmes Chapel-be. A Homles Chapel Comprehensive iskolának volt a tanulója. 16 évesen szerezte meg első állását a W. Mandeville-i cukrászdában, Holmes Chapelben. Harry a White Eskimo elnevezésű zenekarban kezdett el először énekelni hivatalosan, ahol három barátjával alkottak egy bandát: Nick Clough, Haydn Morris és Will Sweeney. A zenekar egyszer még jelentkezett a Bandák Csatája elnevezésű tehetségkutatóba, ahol meg is nyerték az adott szériát.


X-FAKTOR: (2010-2011)

A 2010-ben immáron hetedik alkalommal megindult X-Faktorba jelentkezett Harry Styles, mint szólóénekes. Az első meghallgatáson Stevie Wonder – Isn’t she lovely? című dalát adta elő, ezzel a dallal pedig két igent kapott, így tovább jutott a második fordulóba. A második fordulóban már nem volt elég a Michael Jacksontól előadott Man In The Mirror dala. A zsűrik házánál Nicole Scherzinger - énekesnő, vendégzsűritag - azt javasolta a annak az öt fiúnak (Niall Horan, Liam Payne, Harry Styles, Zayn Malik és Louis Tomlinson) hogy alkossanak egy fiúbandát, mert ugyan tehetségesek de sikert külön-külön nem fognak elérni.

Ennek hatására a fiúk két hetet kaptak arra hogy összeszokjanak, ezalatt pedig összebarátkoztak, és megismerték egymást, ezután már együtt el is kezdtek gyakorolni. Mivel a zenekarnak nevet is kellett adni, Harry a One Direction-nel állt elő, hiszen ugyan eddig nem ismerték egymást de egy irányba tartanak, az énekesi pályán. Simon Cowellnek, a mentoruknak tetszett az ötlet, szintúgy a négy másik fiúnak, így lett a banda neve One Direction. Az első dal amit feldolgoztak akusztikus formában az a Torn volt, Natalie Imbrugaliától, ezt adták elő az első élő adásban a londoni Wembley arénában. A fiúk egyre nagyobb sikereket kezdtek elérni, és egyre több rajongójuk lett. Számos tehetséget hagytak a hátük mögött a műsor során, ám a népszerűségük nem volt elég a győzelemhez hiszen csak a harmadik helyen végeztek, bár ez is elég volt számukra. A műsor végeztével a többi előadóval együtt részt vettek az X-Faktor turnén, amely 2011 február és április között zajlott le több angol, és ír helyszínen


UP ALL NIGHT: (2011-2012)

2011 elején a fiúbanda egy két milliós szerződést kötöttek egykori mentoruk, Simon Cowell által a Synco Record kiadónál, az első albumhoz a munkálatokat pedig már az év elején el is kezdték. Az első album elkészítéséhez Los Angelesben RedOne producer segítségét kapták, míg Londonban pedig Ed Sheraan és a McFly-os Tom Fletcher segített be az album munkálataival. Ezen kívül az album munkálatainak befejezéséhez Svédországban is kellett dalokat fevenni.

A legelső kislemez, a “What Makes You Beautiful”2011 szeptember 10-én látott napvilágot, melyhez a videoklip egy nappal később, 11-én érkezett meg. A dal olyan sikeres volt, és annyira tetszett a közönségnek hogy első helyen debütált számos zenei ranglistán világszerte. Később még a legtöbbet díjat kapott, eladott és legnézettebb címeket is kiérdemelte. Második kislemezük a “Gotta Be You” 2011 november 11-én került fel az iTunes-ra. Ez a dal is sikeres volt, de annyira nem kedvelte a nézőközönség sem a videoklipet, sem a dalt mint az előbbit. Azért persze a top 5-ben mindenhol benne volt a zenei ranglistákon. A debütáló lemeze a brit zenekarnak, az Up All Night 2011. november 18-án került a boltok polcaira fel, és debütált első helyen a zenei listákon világszerte. Az albumhoz végül Kelly Clarkson is írt egy dalt, ez a “Tell Me Lie” volt, Edtől a “Moments”, Tom Fletchertől pedig az “I Want” származik. Végül 13 dal került fel a lemezre, ebből 4 kislemez volt.

2011 őszén a Columbia Recordshoz szerződött le a zenekar, az Egyesült Államokba. Ennek köszönhetően 4 hónappal az Up All Night európai megjelenésének már amerika szerete is meg lehetett venni a lemezt.
A harmadik kislemez a “One Thing” 2012. január 6-án jelent meg, a videoklip hozzá február 14-én landolt a YouTube-on. Akkora sikereket, mint az első kislemez ugyan ez a dal sem ért el, de ez is számos eladással büszkélkedhetett rögtön. A legutolsó kislemez, a “More Than This” 2012. május 25-én jött ki hivatalosan, ám ehhez nem készült videoklip. Ez a dal volt talán az album legkevesebbet eladott dala, ám már már arany és platina státusz is elért.

Az Up All Night album turnéjára sem kellett sokat várni, hiszen 2011. december 8-án el is kezdődött. A turné keretein belül három kontinest érintettek: Európa, Észak-Amerika és Ausztrália. Európában 26 helyet érintettek, Ausztráliában 7-et, míg az USA-ban szintén 26-ot. Előzenekarként szerepelt Olly Murs, Johnny Ruddo, Justice Crew, Annah Mac vagy éppen a Boyce Avenue. Az együttes bevétele közel 5 millió dollára lett kiértékelve. A turnéhoz készült egy kisebb videó napló/DVD is, ami az Up All Night: The Live Tour néven volt kapható 2012. május 28-tól.


TAKE ME HOME: (2012)

2012 február és március között a One Direction az amerikai Big Time Rush nevű zenekar turnéjának keretein belül volt a nyitózenekar. Miután az Up All Night turnéjunak vége lett, 2012 nyarán stúdióba is vonult a fiúbanda hogy második lemezét elkészítse. Ehhez az albumhoz is közreműködött Tom Fletcher az I Would, valamint Ed Sheeran a Little Thingssel. Az album első dala a “Live While We’re Young” 2012. szeptember 28-án jelent meg, videoklippel együtt. A dal nagyszerűen debütált, hamar első helyen lett a külföldi és az angol zenei ranglistákon.

A második lemez, amely a Take Me Home címet kapta 2012. november 9-én jelent meg, alig egy évvel az előző után. Ez az album is nagy sikereket élvezett, sőt talán még nagyobbakat mint az Up All Night. Pár hét alatt már is platinum státuszú lett világszerte olyan országokban mint Ausztrália, Dánia, Írország vagy éppen az USA. A második kislemeze az albumnak a “Little Things” volt, amely a lemez megjelenése után 3 nappal, november 12-én jelent meg hivatalosan. Ausztáliában volt a legsikeresebb ez a dal, hiszen alig pár hét leforgása alatt lett háromszorosan platina.

A legutolsó kislemeze a Take Me Home-nak a “Kiss You” volt, amely 2013. február 8-án jelent meg. A videoklipet hozzá retró stilusban készitette el a fiúbanda, ez az eddigi legnézettebb videoklipjeik egyike. A lemez hivatalos világkörüli turnéjára alig kellett pár hónapot várni: február 23-án már el is indult a zenekar. A turné keretein belül a One Direction 55 országot érintett csakis Európában, ezen kívül pedig meglátogatták még Kanadát, az Egyesült Államokat, Mexikót, Óceániát, Japánt és Új-Zélandot is. Ez a turné 15,7 millió dolláros bevételt hozott, ami a háromszorosan volt az Up All Night-nak.


MIDNIGHT MEMORIES: (2013)

A One Direction nem olyan rég jelentette be, legközelebbi világkörül turnéjukra sem kell sokat várni, 2014-ben újra járni kezdik az utakat. A turné a Where We Are címet viseli. Az első dal a közlegő albumról a “Best Song Ever”, amely a megjelenés előtt szivárgott ki. Hivatalosan végül július 22-én jelent meg, ugyanakkor amikor a YouTube csatornára is felkerült a hivatalos videoklip. Szeptember 6-án jelentett be a fiúbanda hivatalosan, hogy új albumuk a Midnight Memories nevet kapta, valamint hogy november 25-é lesz a boltok polcain. Október 10-én a twitteren jelentették be, második kislemezük a Midnight Memoriesről a “Story of My Life”címet kapta és október 28-án adják le először a rádiók. A dal több országban is listavezető lett, hozzá a videoklip november 3-án érkezett, amely nem döntötte meg ezúttal a VEVO rekordját, hisz több millió nézőt töröltek. A közelgő album dallistáját október végén publikálta az 1D, rajta 14 új dallal. Nem csak albumot, de könyvet is kiadtak az év novemberében a fiúk, mégpedig a negyediket, a “Where We Are: Our Band, Our Story: 100% Official”-t, mely a Harper Collins kiadó által jelent meg.

2012. november 12-én a Today Showban jelentette be a brit együttes, hogy 2013 nyarán érkezik első 3D-s dokumentumfilmük, amely saját életüket mutatja be egészen a kezdetektől odaáig ahova eljutottak. A rendező Morgan Spurlock szerint ez a film olyan lesz, mint Justin Bieber Neve Say Never-je, vagy éppen Katy Perry: Part Of Me-je. A forgatásokat 2013 januárjában kezdték meg a Take Me Home turné keretein belül, és egészen a turné végéig forgattak, a lemez pedig végül a This is Us címet kapta. A film összesen 93 perc lett, és augusztus 20-án volt az első hivatalos vetités Londonban. A dvd augusztus 30-án jelent meg az Egyesült Királyságban, nálunk szeptember 5-től kezdték leadni a mozik.

A brit fiúbanda 2012 végén ült össze menedzserükkel, és tervezte meg első saját parfümje kiadását. A tagok egytől egyig kiválasztották kedvenc illatukat, valamint ennek megfelelően készítették el az Our Moment-et, amely háromféle illatban kapható: Grapefruit - Erdeigyümölcs; Jázmin - Fragnipani - Freesia és Fehér pacsuli. A parfümöt augusztus 25-től lehet megvásárolni a boltokban.

WHERE WE ARE (2014–):

A 2014-es évet a fiúk egy kis pihenővel kezdték, majd január közepén merültek bele újra a munkába, amikor is elkezdték forgatni “Midnight Memories”videoklipükhöz az anyagot. A videoklip végül január 31-én debütált a YouTube Vevo csatornáján, a kislemez hozzá pedig hivatalosan március 9-én jelent meg. Februárban újra forgatni kezdtek, és azt is bejelentették, legújabb kislemezüknek a “You & I”-t választották. A videó hozzá április 18-én került fel a fiúbanda csatornájára. A kislemezt május 25-től lehet kapni. Április 25-én vette kezdetét a Where We Are turné, mely Dél-Amerikában kezdődik, majd Európát és Észak-Amerikát érinti,  összesen 69 show-val.

JÓTÉKONYKODÁS:

A One Direction már a világ különböző pontjain segített az embereknek. Első nagyobb útjuk Afrikában volt, ahol segítettek az ott élő rászorulókon, azáltal hogy az ott viselt ruháikat elárverezték és az onnan befolyt összeget az afrikai szegényeknek küldték el. Az ezt követő Red Nose Day jótékonysági gálára elkészítették az afrikai útjuk videóját is, amelyhez felénekelték Blondie – One Way Or Another című dalát, amelyet elő is adtak a partin. Ehhez a videóhoz az esemény híres piros orrát is viselték a videoklip során

Emellett a fiúk ismeretségüket is jó célokra használják fel, hiszen több más szervezetnek is gyűjtöttek már pénzt adományokra, azzal hogy hirdették az adott céget. Legtöbbször pedig ők maguk is adományoznak, turnéjukból befolyt összeget, amely nem csekély, hiszen több száz millió dollárt kaszálnak egy világkörüli turné során. Emellett idén is – mint eddig 2011 óta minden évben – segített a fiúbanda a Children In Need jótékony szervezetnek, valamint adományoztak is.


NÉVHASZNÁLATI PER:

2012 áprilisában a szintén One Direction néven futó 2009-ben alakult amerikai együttes névhasználati jogok miatt perbe fogta a brit bandát, miszerint ők már korábban levédették nevüket az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatalban. Miután az együttestől nem kaptak visszajelzést, Simon Cowell cégét támadták. A Syco és Sony Music lemezkiadóktól több mint 1 milliós kártérítést kértek, ellenkező esetben pedig a briteknek meg kell válni nevüktől. Nyár elején a híresebbik One Direction viszontperelte az amerikaiakat, arra hivatkozva, hogy 2011 februárjában, mikor levédették nevüket, a brit banda már nemzetközileg is ért el sikereket, valamint a kiadó szerint az amerikaiak mindössze pénzt és hírnevet próbálnak szerezni névrokonaikból. 2012 szeptemberében a BBC tudósításai szerint az angolok megnyerték a pert, így az amerikaiak az Uncharted Shores néven folytatták karrierjüket. A névváltással mindkét fél elégedett volt, ám a kívülállók szerint a döntést nagyban befolyásolta a lemezkiadók által felajánlott pénzösszeg  


MAGÁNÉLET:

Sokan Harryt tartják az együttes legnagyobb nőcsábászának, amely érthető hiszen már számos lánnyal randevúzott. Először Caroline Flackkal hozták hírbe, amely igaznak bizonyult: a pár majdnem egy évig randevúzott, majd végül 2012-ben váltak el útjaik. Ezután Cara Delevingne modellel hozták össze Harryt, ami nem volt igaz, ugyanúgy mint a Lily Halpernnes pletykák. 2012 őszén a sajtó kolléganőjével, Taylor Swifttel hozta össze. A kapcsolatukat végül novemberben vállalták fel, ám 2013 januárjában véget is ért. Taylor annyira megszállottja volt Harrynek, hogy még dalt is irt róla, valamint számos nyilvános helyen utánozta az angol énekest, ezzel kikarikatúrázva. 2013 novemberében Kendall Jennerrel hozta össze a sajtó, ami igaznak is bizonyult. A Kendallal való kapcsolata szorosnak bizonyult, Harry még a Kardashian családdal is találkozott, ám 2014 feburárjában külön vált útjuk, ugyanis Harrynek - állítása szerint - jelenleg nincs ideje barátnőre.


DIJAK (EGYÉNILEG):

2012: Capricho Awards – International Male Hottie
2013: NME Awards – Villain of the Year
2013: MTV Europe Awards – Best Look
2013: Teen Choice Awards – Male Hottie
2013: Teen Choice Awards – Best Smile
2013: British Fashion Awards – British Style awards
2014: NME Awards – Villain of the Year

Születési név
Harold Edward Styles
Becenév
Harry, Hazza
Születési idő
1994. február 01.
Születési hely
Holmes Chapel, Cheshire, UK
Foglalkozás
énekes
Családi állapot
nőtlen
Magasság
178 cm
Eredeti hajszín
barna
Szemszín
zöldeskék
Csillagjegy
Vízöntő

 

Harry Styles

 

 1991-ben, karácsony napján Doncasterben (Dél-Yorkshire, Anglia) született a One Direction legidősebb tagja, Louis William Tomlinson (születési nevén Louis Troy Austin).

A srác egészen pontosan 5 lánytestvérrel büszkélkedhet, mindegyik leányzó fiatalabb nála. Két legkisebb testvérével, az ikrekkel forgatott együtt egy műsorban, a Fat Friendsben. Imádtak szerepelni. Talán ez az oka, hogy a fiú a színészkedés felé kezdett kacsingatni. Azonban iskolájában, a Hall Cross Academy-n gondok akadtak tanulmányait illetően, egyszer még évet is kellett ismételnie, mert lógott az órákról. Ezután azonban összeszedte magát. 2010 előtt is próbálgatott zenélgetni,14 évesen tagja volt egy Rogue nevű bandának, de az áttörést, a sikert és az ismertséget az azévi brit X-faktor hozta el számára.        

KEZDETEK - THE X FACTOR

2010

Louis élete minden bizonnyal egyik legjobb döntése volt, hogy jelentkezett a brit tehetségkutatóba, az X-Faktorba, 2010-ben. A selejtezőn a Hey There Deliah nevezetű számot énekelte, 3 igennel jutott tovább, de a táborban problémák adódtak a továbbjutását illetően, talán választott dala, a Make You Feel My Love nem volt túl jó választás. Végül Nicole Scherzinger kezdeményezésére a mentorok úgy döntöttek, összerakják őt négy másik versenyzővel: Niall Horannal, Zayn Malikkal, Harry Stylesszal és a tehetségkutatóban már másodjára próbálkozó Liam Payne-nel. Így alakult meg a ma már világszerte ismert és sokat emlegetett fiúbanda, a One Direction, akiket a közönség párbajozás nélkül egészen a dobogó 3. fokáig repített. A bandanevet még maga Harry találta ki, mondván, eddig nem is ismerték egymást, most mégis 'Egy irányba ' haladnak az életükben. 2010. december 12-én, a finálé előtt a Torn című számot énekelték, de a döntőbe már nem sikerült bejutniuk. A második helyet egyébként Rebecca Ferguson szerezte meg, a versenyt Matt Cardle nyerte. Azt viszont bátran lehet állítani, hogy a hármas fogatból a csapat vitte a legtöbbre.
A tehetségkutató lezajlása után a One Direction és még további 9 helyezett részt vett az X-faktor hivatalos turnéjában, ami angol és ír városokat érintett. A koncertsorozat 2011 februárjától áprilisig tartott.

A tehetségkutatóban elénekelt dalaik:
Coldplay - Viva La Vida
Kelly Clarkson - My Life Would Suck Without You
Pink - Nobody Knows
Bonnie Tyler - Total Eclipse Of The Heart
Kim Wilde - Kids in America
Elton John - Something About The Way You Look Tonight
The Beatles - All You Need Is Love
Bryan Adams - Summer Of '69
Joe Cocker - You Are So Beautiful
Rihanna - Only Girl (In The World)
Snow Patrol - Chasing Cars
Elton John - Your Song
Robbie Williams - She's The One
Natalie Imbruglia - Torn

UP ALL NIGHT ÉVEK

2011-2012

A brit fiúbanda szorgosan elkezdte a karrierépítést a verseny és annak turnéja után, rögtön egy 2 millió font értékű szerződés várta őket Simon Cowell által, a Syco Recordsnál. A munkálatok helyszínei Anglia(London) és Los Angeles, valamint Svédország(Stockholm) voltak. Az albumom szereplő számok szövegeiben sok híresebb dalszerző is közreműködött: Ed Sheeran, Kelly Clarkson és Tom Fletcher munkájának köszönhető jó néhány.

Legelső videoklipjük még 2011. szeptember 11-én látott napvilágot What Makes You Beautiful címmel és meghozta a várt sikert és a többszázmilliós nézettséget. A dalt egyébként szeptember 10-én hallhatták először a rajongók a Radio 1-on illetve a Red or Black? rádiós műsorokban. A UK Single Chartban rögtön az első helyen debütált, nemmelesleg a legtöbbet megrendelt dal a történelemben címet is kiérdemelte a szerzemény. Ez a legtöbb díjat besöpört és egyben legnézettebb számuk.

Második kisfilmjük még ez év őszén jelent meg, november 11-én, bár a What Makes You Beautiful debütáló dalukat nem tudta fölülmúlni, azért a rajongóknak elnyerte a tetszését. Ez a kisfilm nem más, mint a Gotta Be You, ami kevésbé pörgős, viszont megtekinthettük a fiúk egy érzelmesebb oldalát.

2011. november 18-án Angliában és Írországban volt elsőként kapható a One Direction első nagylemeze, az Up All Night. Magát a lemez címét az alapján találták ki, hogy sok fiatal még éjszaka is az ő dalaikat hallgatja vagy arra bulizik. November 28-án már az ausztrál rajongók is örülhettek: a kontinensen és Új-Zélandon is kaphatóvá vált a nagylemez. 2012 elejére már minden európai országban felkerült a lemezboltok polcaira.

Még a 2011-es év őszén írták alá szerződésüket a Columbia Records nevezetű észak-amerikai céggel, így betörést nyerhettek a tengerentúlra is. A lemezkiadó szakemberei azt mondták, egy percig sem gondolkodtak azon, leszerződtessék-e a bandát. Egészen pontosan 2012. március 13-án vált az Egyesült Államokban is kaphatóvá a lemezük. A What Makes You Beautiful pedig felkerült az amerikai slágerlistákra és kapásból rekordokat döntögetett, elvégre a Billboard 100 slágerlistán egyből a 28-ik helyet szerezte meg magának a szerzemény, ami azért nem mindennapi eseménynek tanúsítható be, mert brit szám még nem landolt ilyen előkelő helyen egészen 1998-óta.

Ezt követte a 2012 január 6-án megjelnő One Thing, ami Nagy Britannia gyönyörű és régies fővárosában, Londonban játszódik. De megrengető sikereket ez a szám sem ért el, viszont a Gotte Be You-t fölülmúlta abban, hogy Ausztrália 4-szeres platina díjjal minősítette. Sőt, az USA és Kanada sem volt rest, tőlük is kapott a zeneszám egy-egy platina minősítést.

A csapat döntésére még kiadtak egy további kislemezt is, ami ismét egy lassú szám volt: a More Than This, első olyan videójuk, ami nem egy klip, hanem mindössze egy jól sikerült koncertfelvétel.

2011. november 9-én jelentették be a bandatagok, hogy 2012 februárjától márciusig a Big Time Rush előzenekarai lesznek. Azonban ez a koncertsorozat sem ment zökkenőmentesen, ugyanis voltak, akik a One Direction fellépése után egyszerűen hazamentek, meg sem várva a Big Time Rush tagjainak (Logan, Carlos, James, Kendall) fellépését.

A srácok első nagylemezük kiadása után 2011 decemberében nagyobb turnéra indultak. A nem egészen világ körüli koncertsorozat 3 kontinenst érintett és 10 országot foglalt magába. Az ausztrál rajongók ezúton sem okoztak csalódást: a kontinensen adott koncertjükre keltek el leggyorsabban a jegyek. A koncertturné végül 2012 július elsején véget ért, de akik nem juthattak el egyik helyszínre sem, azoknak sem kellett szomorkodniuk: 2012 május 8-án még a tour befejezése előtt napvilágot látott egy DVD, ami megörökíti a legjobban sikerült koncertjüket. Az ausztrál rajongótábor természetesen most is megcsillogtatta aktívságát, kapásból 8 platina díjas lett a koncertvideó, de több országban hasonló 'sorsra' jutott.

Az Up All Night lemezen található dalok:
1. What Makes You Beautiful
2. Gotta Be You
3. One Thing
4. More Than This
5. Up All Night
6. I Wish
7. Tell Me A Lie
8. Taken
9. I Want
10. Everything About You
11. Same Mistakes
12. Save You Tonight
13. Stole My Heart
Bónusz számok:
14. Stand Up
15. Moments

TAKE ME HOME ÉVEK

2012-2013

Az angol-ír banda ez évben sem pihent: májusban a megszokott lemezkiadóik által ismét elkezdték a munkálataikat a tavalyihoz hasonló helyszíneken: a stáb Londonban, Los Angelesben és Svédországban(Stochkholmban) kezdte meg a forgatásokat. A dalszövegírók is hűek maradtak a One Directionhöz: Tom Fletcher és Ed Sheeran is szorgosan írtak a fiúknak dalokat. A banda hatalmas sikerei miatt további írók is jelentkeztek a munkálatokra: Carl Falk, Rami Yacoub, Savan Kotecha és Jake Gosling is közreműködött a szövegekben. Sőt, maguk a bandatagok sem voltak restek: a Last first Kiss és a Back for You az ő nevükhöz is köthető.

2012 szeptember 28-án, a vártnál korábbankerült fel a világhálóra Live While We're Young című klipjük. A kisfilm egy táborban játszódik, vidám hangulatú és felidézi a nyár könnyedségét és gondtalanságát. Azonban a The Clash nevű banda rajongói minden bizonnyal hamar felkapták a fejüket a dal hallatán: a Live While We're Young kezdődallama meglehetősen hasonlít a The Clash egykori számához, a Should I Stay or Should I Go feledhetetlen dallamához. A brit bandát plágium gyanújával vádolták, de az ügy nem jutott el a bíróságig, mert a szerzeményekben egyéb hasonlóság nem volt.

Egészen hamar, még a 2012-es év november 9-én máris napvilágot látott a One Direction második albuma, a Take Me Home. A fedőnevet ismét megmagyarázták a tagok: többször nyilatkoztak már honvágyukkal kapcsoltaban, hogy hiányzik nekik otthonuk, Anglia. Így jött a 'Vigyél haza' elnevezés. A korong talán még előbbi albumuknál is nagyobb népszerűségnek örvendhetett, nagyon sok országban ismét megkapta a platina minősítést. Az album kapcsán, hogy rajongóiknak kedveskedjenek, a tagok beszerveztek egy nyereményjátékot, amiben kis hazánk is érintett volt. Mindössze a Take Me Home-ot kellett megvásárolnunk, az interneten a kapott kóddal regisztrálni és máris sorsolásba kerülhettünk. A díj nem más volt, mint 2 arany Ticket-jegy: személyes találkozási lehetőség a fiúkkal az Egyesült Államokban.

2012. november 11-én, tehát nem sokkal a második album kiadása után máris napvilágot látott egy újabb klipjük, az Ed Sheeran által megírt Little Things (A producer pedig Jake Gosling volt). A videó a srácok egy teljesen új oldalára világít rá a szórakozás mellett. Ez a legelső fekete-fehér klipjük, ami igencsak letisztult hatásúra sikeredett. A szám egyébként még a kritikusabbakból is előcsalt néhány kisebb dícséretet a bandát illetően, miszerint tudtak újat felmutatni.

Ezt követte a Kiss You, ami 2013. február 8-án került fel a banda VEVO csatornájára. Na, ez a klip aztán kapott hideget-meleget. Egyesek szerint a számmal még nem is lenne baj, de maga a kisfilm a rocklegenda, Elvis Presley híres slágerének, a Jailhouse Rock-nak a kigyúnyolása és lebutítása. Mitagadás, a klip talán túlzottan bohókásra sikeredett, a fiúk ál-háttér előtt énekelgettek és különféle maskarákba öltöztek be, ami még csak a dalszöveghez sem passzolt igazán.

Az elkövetkezendő turnéjuk helyszíneit már jóval a koncertsorozat előtt elkezdték tervezgetni, mint kiderült, hazánkba ismét nem fognak ellátogatni. Végül 2013 februárjában a One Direction-tagok felkerekedtek és kezdetét vette immár második hivatalos turnéjuk, a Take Me Home turné. Azt már lehet tudni, hogy a fiúk szinte minden kontinensre eljutnak és 101 helyszínen fognak koncertet adni legutóbbi albumukról és a legelsőről is adnak elő számokat. A turné jelenleg is tart, nagy valószínűséggel október legvégén érkeznek el a végső állomásra, Mellbourne-be.

A Take Me Home CD-n lévő számok listája:
1.Live While We're Young
2.Kiss You
3.Little Things
4.C'mon, C'mon
5.Last First Kiss
6.Heart Attack
7.Rock Me
8.Change My Min
9.I Would
10.Over Again
11.Back for You
12.They Don't Know About Us
13.Summer Love

MIDNIGHT MEMORIES ÉVEK

2013-2014

A One Direction tagjai bejelentették, hogy újabb turnéra indulnak 2014-ben, ami Harrynek köszönhetően a Where We Are nevet kapta. Még 2013-ban a Take Me Home koncertsorozat alatt megkezdték a munkálatokat az új albumon és vettek fel rá számokat.                              

A Best Song Ever az első hallható dal a korongról, mely ismét kiszivárgott a hivatalos megjelentetés előtt. A 'Minden idők legjobb számához' videoklip is készült, melyben a fiúk teljesen elmaszkírozva is megjelennek, Zayn Malik például szexi titkárnőnek öltözött. Louis a Tom Cruise által régebben megformált lemezproducer, Johnny bőrébe bújt. A szerzemény július 22 -én került fel a VEVO csatornájukra és rekordott döntött, annyian megtekintették egy nap alatt.

Ez év október 28-a nagy nap volt a directionerek számára: Louisék legújabb klipje, a Story of My Life lírikus balladája minap jelent meg. A szerzemény nagyrészt a családtagjaikról, az összetartozásról és a sajtát, önlló, bandán kívüli életükről szól.

Az album névadó dalából, a Midnight Memoriesől is készült kisfilm, ami csöppet rockosabbra is vagányabbra sikerült. A videó már a 2014-es évre esett, január 31.-én lehetett először megtekinteni a YouTube-on.

Nagylemezük 2013. november 25-re lett beharangozva, de idő előtt egy héttel kiszivárgott.

Midnight Memories dallistája:

1. Best Song Ever

2. Story of My Life
3. Diana
4. Midnight Memories
5. You & I
6. Don't Forget Where You Belong
7. Strong
8. Happily
9. Right Now
10. Little Black Dress
11. Through the Dark
12. Something Great
13. Little White Lies
14. Better Than Words
15. Why Don't We Go There
16. Does He Know?
17. Alive
18. Half a Heart

JÓTÉKONY TEVÉKENYSÉGEK

Még a TMH turné előtt az a megtisztelhetés érte a One Directiont, hogy a Red Nose Day jótékonysági esemény alkalmából ők énekelhették fel Blondie híres One Way Or Another című slágerét. A kampány sorában Afrikába látogattak (több más hírességgel) és a klipjük egy részét is ott forgatták az afrikai gyerekekkel. A kisfilmben egyébként más városok is megjelennek, például London, Japán (és annak jelképei), így jól kivehető az ellentét a szegény és a gazdagabb környezet között. A videóból természetesen az esemény szimbólumai, a piros bohóc-szerű vidám orrok sem maradhattak el. A szám nem meglepően sok pénzt hozott a kasszára, amit természetesen jótékonyságra adtak, sőt, még ruhákat is árvereztek el, hogy a befolyó összegből még több támogatás jusson az éhező afrikaiaknak.
Mondhatni, a fiúk igencsak pozitív módon használják ki azt, hogy világszerte ismertté váltak: a tagok többször is buzdítottak már jótékonyságra, nemrégen Liam kampányolt bekötözött fejjel, aki nemmellesleg a haját is azért borotválta le, hogy a rákos kisgyerekeken segítsen. Egy interjú során még Harry Styles is azt nyilatkozta:megvállna dús loknijaitól a jó ügy érdekében.

MAGÁNÉLETE

MINDEN, AMI SZEMÉLYES

Családja:
Szülei, Johannah és Troy ( akiről Louis születési nevét kapta) nagyon hamar elválltak az összeházasodásuk után. A férfi nem tartja a kapcsolatot a családdal, pedig ugyanabban a városban lakik. Johannah (Jay) újraházasodott és hozzáment Mark Tomlinsonhoz. 2011-ben jelentették be, hogy elvállnak, amit a fiú és testvérei nagyon szomorúan fogadtak. Ennek ellenére Louis továbbra is örökvidám maradt. 5 hugicával büszkélkedhet, akikkel nagyon jól kijön, egy interjú során még azt is nyilatkozta, hogy hála tesókáinak, megtanult bánni a lányokkal és remekül kijön velük. Testvérei, név szerint Charlotte (Lottie), Felicite (Fizz), és az ikrek, Phoebe és Daisy. Valamint van egy féltestvére, Georgia, aki Troy lánya.

Kapcsolatai:
Legelső barátnője egy Ariane nevű lány volt, 14 évesen jöttek össze és 8 hónapig jártak.
Még az X-Faktor idején jött össze a szőkeséggel, Hannah Walkerrel. Egy iskolába, a Hall Cross Akadémiára jártak . Egyesek szerint maga a lány ösztönözte a fiatal tehetséget, hogy jelentkezzen a tehetségkutatóba. 2011 júliusában ért véget kapcsolatuk, Louis el volt foglalva a bandával és az albumukkal, ezért egyre ritkábban tudtak találkozni. Egy twitter bejegyzés szerint barátokként, békében váltak el.
A zsúfolt napirendje ellenére Louis még ezen a nyáron összejött a népszerű modellel, Eleanor Calderrel. A két fiatalt még Harry Styles mutatta be egymásnak. Eleanort a Directionerek is mind kedvelik kedvessége miatt. Az énekes és a fiatal lány a mai napig egy párt alkotnak, bár jelenleg távkapcsolatot folytatnak, elvégre zajlik a Take Me Home turné.

Louis mind a 4 brit fiúval legjobb barátságot ápol az X-faktor óta, azonban Harry Styles kiemelkedő számára. Régebben egy házban élnek Londonban és sokat hülyéskednek együtt, a rajongók el is könyvelték őket Larry Stylinsonra. Sok mindenben segítik egymást, például a barátnőkkel kapcsolatban, elvégre Louist és jelenlegi kedvesét is ő boronálta össze még régebben.

A BANDA EGYÉB ÜGYEI

AMIK A SAJTÓ ELŐL BIZONY NEM MARADTAK TITOKBAN

Kisebb botrányok:
Abban talán mindenki egyetért, hogy inkább a rajongóik szokták a srácokat meghökkentő eseményekbe vinni, de megesett már, hogy magukkal a tagokkal is elszaladt a ló. Még Harry Styles 18. születésnapja után után egy szórakozóhelyen buliztak, és hatalmas pénzösszeget vertek/veszítettek el, ami utűn szép kis fejmosást kaphattak Simon Cowell-től, aki állítása szerint még máig is törődik az egykori X-factoros versenyzők sorsával. De az is előfordult már, hogy egyszerűen kidobták Louis-t, Niall-t, Zayn-t, Harry-t és Liam-et egy kaszinóból, mivel túl fiatalnak tartották őket a fogadásokhoz.

Tévés szereplések:

Jó beszélőkéjük, humoruk és ismertségük miatt gyakran hívták az 1D-tagokat különféle talkshow-kba. Legelső ilyen szereplésük 2011. április 4-én volt, mégpedig az Alan Titchmarsch Show-ban, ahol Zayn először jelentette be a legelső daluk debütálási időpontját. Július 29-én az Alan Carr Show-ba látogattak el, ahová a későbbi években is visszatértek.
Egyik legemlékezetesebb szereplésük minden bizonnyal a Nickelodeon által szervezett You Gotta See This! adásban volt. A stáb, illetve a beavatott Louis és Zayn nagyon csúnyán megviccelték a többieket: az őket interjúvoló nő nagy műhassal ült be a csevejre, majd eljátszotta, hogy az eljövendő percekben életet ad gyermekének. A fiúk teljesen elhitték a szituációt, még mentőt is próbáltak hívni. Volt nagy meglepődés és szitkozódás, és persze megkönnyebülés, mikor kiderült, hogy ez csak egy hecc volt.

2012 februárjában tudhadtuk meg, hogy az angol-ír banda szerepelni fog az iCarly egyik epizódjában. Azóta az epizódot minden bizonnyal rengetegen látták már, hiszen a Nickelodeon többszöri alkalommal is vetítette már a részt.
Az epizód arról szól, hogy a fiúk elénekelnék a népszerű webműsorban, az iCarlyban a WMYB dalukat. De problémáik adódnak a fellépésük során, ugyanis Harry elkap egy betegséget, amiből kigyógyul ugyan, de rájátszik, hogy beteg, mivel a főszereplő lány igencsak elkényezteti. Végük a bandatagok viccesen visszacsalogatják őt a csapatba és a One Direction a kamerák előtt fellép az Internet Carly-ban.

Ez év márciusában is felröppent egy igaznak bizonyuló pletyka, miszerint a One Direction saját műsort fog kapni a Nicken. A rajongók öröme viszont korai volt: kiderült, hogy a bandatagok inkább a zenére szeretnének koncentrálni és visszautasították az ajánlatot.

A fiúk életrajzi filmet is forgattak, mely 2013 augusztus 30-án került a mozikba. A filmben szerepet kapnak a kezdetek, mindennapjaik és magánéletük is.

2012-ben nagy megtiszteltelés érhette a bandát: részt vettek a Londoni olimpia záróceremóniáján, sok más brit sztárral együtt. A What Makes You Beautiful nevezetű híres számukat adták elő, egy mozgó kamionon énekelve.

Reklámok, projektek:
A népszerűségüknek és ismertségüknek köszönhetően egyre több cég szerette volna az 1D-s tagokkal népszerűsíteni termékét. Még 2011-ben a Pokémon arcai lehettek, 2012-ben a Pepsi termékét reklámozhatták Drew Brees, Katy Perry és Nicki Minaj mellett. A cél minden esetben a tinilányok szívéhez eljuttatni a termékeket a fiúbanda közreműködésével, olyannyira, hogy még óvszer reklámozrásra is megkérték volna acsapatot, de náluk itt betelhetett a pohár, mivel visszamondták a projektet.
Rengeteg poszter, karkötő, póló és határokat nem ismerő kellék kapható Louisékról már az interneten is, de 2013 márciusában még egy (minden bizonnyal méregdrága) üzlet is nyílt az angol fanatikusok részére:Leedsben már bőven lehet válogatni az 1D-s termékekből!

Perelés:
Bizony, az együttes tagjai sem úszták meg per nélkül: 2012 áprilisában egy amerikai banda névhasználati jogok miatt beperelte őket, mondván, övék volt előbb a One Direction elnevezés, változtassanak nevet. Az 1D tagok visszapereltek Azn ügyből végül győztesen jöttek ki, a név továbbra is az ő tulajdonok maradhat, de valószínűleg ezért Simon Cowellnek is elég mélyen a zsebébe kellett nyúlnia.

Rajongóik és az általuk okozott botrányok:
A One Direction rajongók, fedőnevükön Directionerek minden bizonnyal már a világ több táján is ismertek, elvégre több botrányt okoztak, mint maga a banda.

Nem lehet könnyű 1D-s barátnőnek lenni: a féltékeny fanatikusok gyakran küldenek Danielle Peazer, Eleanor Calder és Perrie Edwards részére fenyegető üzenetek. Sőt, ha egy bármilyen nőnemű lényt szóba hoznak az együttes egy tagjával, valószínűleg ő sem ússza meg.

Nem túlzás tehát, hogy a fiúknak sok olyan rajongója van, akik túlmennek a határokon. Több cikkben is lehetett már róla olvasni, hogy a Directionerek elállják a hotelek bejáratát, vagy gyakran még a szállásaikra is bejutnak. Az egyik legmeghökkentőbb "támadásuk" még Franciaországban történt. A sikítozó tiniáradatot még a biztonsági őrök sem tudták megfékezni. A rajongók magukat a bandatagokat is letiporták. A franciák később bocsánatot kértek.

Talán a legnagyobb felháborodásukat Alex Gaskarth, az All Time Low frontebere által írt twitter bejegyzés váltotta ki. Alex nem éppen kedves szavakkal illette a fiúk egyik kislemezét. A rajongók halálos fenyegetéseikkel bombázták az énekest. Ezt követő áldozatuk a 2012 novemberében motorbalesetben elhunyt Mitch Lucker lett. Az őrült rajongók szerint megérdemelte a halált. Egyesek még azt is ki merték jelenteni, hogy Mitch emo-s volt és öngyilkos lett, hátrahagyva feleségét és 5 éves kislányát. De Alex és Mitch rajongói sem tétlenkedtek, a brit bandát hibáztatták rajongóik viselkedése miatt.

Viszályuk a The Wanteddel

2013-ban a Twitter sem volt nyugodt:többen intézték és fejezték ki egymás iránti nemtetszésüket a közösségi hálón, így volt ez a két rivális csapattal is. Folyamatosan hozzászóltak egymás állapotaihoz, ugyan a The Wanted kezdte általában a vitát, de a One Direction tagjai sem voltak restek. Louis komolyabban Max George-dzsal összetűzésbe. A csata addig fajult, hogy elkezdtek tanakodni egy jótékonysági boxmeccs ötletén. A The Wanted nevű formáció ugyan régebbóta van a szakmában, mégis tévesen One Direction- utánzatnak mondják el őket az elvakultabb 1D - rajongók.

DÍJAK

A TEHETSÉG KIFIZETŐDIK


A One Direction fiúbanda számos eseményen és díjátadón fellépett, de legtöbbször nem maradtak jelölés nélkül. Egészen pontosan 95 díjra jelölték őket, ebből 53-mat tudhatnak ténylegesen a magukénak. Lássuk, melyek a legjelentősebbek:
★2010-The X-Factor: 3. helyezettek
★2011-Demand Honours-Legjobb rajongók
Legjobb csapat
Legjobb vendég
Legjobb dal(What Makes You Beautiful)
Legjobb videó (What Makes You Beautiful)
★2012-Brit Awards-Legjobb kislemez (What Makes You Beautiful)
★2012-Bravo Otto-Az év külföldi felfedezettjei
★ 2012-Teen Choice Awards-Legjobb szerelmes dal (What Makes You Beautiful) Legjobb nyári banda
Kitörő banda
★2012-A Live While We’re Young nevű kislemezük a legtöbbet előrendelt lett
★2012-MTV VMA-Legjobb új előadó
Legjobb pop videó
★2012-MTV EMA-Legjobb új előadó
Legjobb rajongók
★2012-MTV ARTIST of the Year díj
★2013-People’s Choice Awards-Kedvenc dal (What Makes You Beautiful)
Kedvenc album( Up All Night)
★2013-Brit Awards-Világsikert elért együttes

★2013-Teen Choice Awards-Legjobb együttes

Kedvenc dal, együttes

Kedvenc dal, szerelmes

Kedvenc nyári turné

ÉRDEKESSÉGEK

KIFEJEZETTEN LOUISRÓL

♦Vércsoportja:0
♦Cipőmérete: 45 (angol méret szerint 10-es)
♦Csillagjegye:Bak
♦Számára különleges szerepet tölt be egy mű-galamb, Kevin névre keresztelve.
♦Szereti a répát és imádja azokat a lányokat, akik répát rágcsálnak.
♦Fél a galamboktól
♦Tetoválással is büszkélkedhet, nem régiben karjára egy teáscsésze egy és aranyos felirat került.
♦Lételeme a vicc és a móka:szereti megszívatni barátait, gyakran grimaszol és hülyéskedik.
♦Nem szereti a nyomulós lányokat.
♦Louis odaadó nagytesó:rendszeresen küld haza pénzösszegeket, hogy a húgait lehessen miből iskoláztatni.
♦Állítása szerint alacsonynak érzi magát.
♦Kedvenc énekes:Harry Styles.
♦Példaképe Robbie Williams, női ideálja Cheryl Cole, akiről még régebbi járműjét is elkeresztelte.
♦Régebben is imádott öltözködni és néha túlságosan is magamutogatós volt
♦Vonzónak tartja az erős akcentusú lányokat.
♦Kedvenc sorozata:Tuti Gimi
♦Álma egy tengerparti esküvő
♦155204-ez volt Louis sorszáma az X factorban
♦Állítása szerint alvajáró és néha mesztelenül alszik
♦Ha film készülne életéről, Leonardo DiCaprio-t találná megfelelőnek szerepe eljátszására.
♦Csak másodszorra ment át a forgalmi vizsgán

 

  • Születési név
  • Louis Troy Austin
  • Becenév
  • Lou, Tommo, Boo Bear
  • Születési idő
  • 1991. december 24.
  • Születési hely
  • Doncaster, South Yorkshire, Anglia
  • Foglalkozás
  • énekes
  • Családi állapot
  • nőtlen
  • Partner
  • Eleanor Calder
  • Magasság
  • 175 cm
  • Eredeti hajszín
  • barna
  • Szemszín
  • kék
  • Csillagjegy
  • Bak

Louis Tomlinson

A hírnév előtt

 

Niall James Horan 1993. szeptember 13-án született Mullingarban, County Westmeath megyében, Írországban., a St. Luke's Hospitalban. Édesanyja Maura Gallagher és Bobby Horan második gyermekeként. Van egy bátyja Greg, aki nála 6 évvel idősebb. Az anyukája háztartás beli az apukája pedig hentes. A szülei 1998-ban elváltak, amikor Niall csak 5 éves volt. Niall és Greg sokáig ingóztak a szüleik között, de végül az apjukkal maradtak. Niall Coláiste Mhuire nevű iskolába járt, ami egy keresztény iskola. Niall egy interjúban elmondta, hogy soha nem volt éltanuló, nem szeretett tanulni és a tanári mindig azt írták az ellenőrzőjébe, hogy több szorgalomra lenne szüksége, ami persze soha nem valósult meg. Énekelt a kórusban illetve egy színdarabban ő játszotta az Oliver nevű darab főszerepét. Bár az igazgató azt mondta, hogy Niallt nagyon szerették a suliban és nem volt rossz gyerek, ennek ellenére Niallt egyszer 3 napig felfüggesztették. A miért-tel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy "Túl sokat beszélek."

Az anyukája nem sokkal a válás után újra házasodott, így Chris Gallagher lett Niall nevelő apja. Niall elmondta, hogy szerinte a hírnév közölebb hozta őket egymáshoz a nevelő apjával és a bátyjával, de még így sincs fantasztikus kapcsolata Chrissel. Gyakran találkozott a nagymamájával és az unokatestvéreivel. Még Ausztráliában is élnek unokatestvérei.

Niall 12 éves volt mikor elkezdte festeni a haját, és körübelül ekkor kezdett el gitározni.

Magán élet

Az X Factor előtt együtt volt Holly Scallyvel akiről később azt terjesztették a rajongók, hogy rákban meghalt. Bár Niall azt mondja, azért szakítottak mert muszály volt a karrierjére koncentrálnia, egy rádió műsorban egyszer véletlenül elszólta magát, hogy a lány megcsalta őt. Persze mikor Niall befutott próbált visszakerülni a fiú kegyeibe, de Niall nem nyitott a lánnyal való újrakezdéshez.
Ezek mellett az ír modell Zoe Whelan is úgy próbált hírnevet szerezni magának, hogy azt mondta, hogy együtt van a szőke szívtipróval, de Niall végig cáfolta a  híreket és hangsúlyozta, hogy nincs barátnője. Ezek mellett az évek alatt összehozták még: Demi Lovatoval, Alie McGingley-vel, Selena Gomezzel, Ellie Gouldinggal és Louise Thompossal, de ez mind kamunak bizonyult. Az egyetlen igazi kapcsolata az évek alatt a tanuló, Amy Greennel volt. Amy és Niall 4 hónapig randizgattak majd Niall szakított a lánnyal. Niall a sajtónak azt mondta, hogy nem volt ideje a lányra, de a valódi okát senki nem tudja rajtuk kívül.

Idén novemberben elkezdett randizgatni a magyar szépséggel Palvin Barbarával. Egyenlőre semmi komoly nincs közöttük és az anyukája azt is megmondta, hogy nincs közöttük semmi, csak barátok valamint később Barbi is azt nyilatkozta az E! News-nak, hogy Niall csak a legjobb barátja.

Niall egyébként azt is elmondta, hogy csak 3-4 lánnyal csókolózott eddig, és 13 éves korában veszette el a szűzességét. Az első csókja egy francia cserediákkal volt, 11 éves korában. Azóta sem beszélt a lánnyal, de nagyon ideges volt.

 

X Factor

 

Niall a Brit X Factor 7. szériájába jelentkezett, 2010-ben. A Dublini válogatóra a családjával ment és a So Sicket énekelte Ne-Yo-tól. Mivel a 4. zsűritag Dannii Minouge épp a nemrég született kisgyermekével volt, helyettes zsűrit kellett keresni, aki nem más lett, mint Katy Perry. A közönséget már akkor elbűvölte a fiú, mikor belépett. A dal eléneklése után a közönség még jobban tombolt. A zsűritagoknak is tetszett a produkció, de Cheryl Cole mégis nemmel szavazott, mivel úgy gondolta, hogy túl fiatal. A döntés Katyn állt, aki igennel szavazott, de figyelmeztette a fiút, hogy ne hozzon rá szégyent. A "tábor" nevű fordulóban Niall sikeresen vette az akadályokat, de ez nem volt elég: a fiúnak megmondták, hogy nincs szóló karrier. Ám Simon Cowell és Nicole Scherzinger gondolt egyet, és megmentette a fiút, 4 másikkal együtt, akik nevezetesen: Liam Payne, Zayn Malik, Harry Styles és Louis Tomlinson. Miután a fiúkat összerakták elmentek Harryékhez és a banda dolgon gondolkoztak. A fiúk akkoriban még nem nagyon tudták, hogy mi állna jól nekik, sok Bruno Marst énekeltek. A név választás is problémát okozott nekik, hisz mindenkinek eltérő gondolatai voltak: Zayn úgy nevezte volna el a bandát, hogy "Zayn and the Boys" Niall a "Niall and the potatos" nevet adta volna nekik, ám Harrynek eszébe jutott a "One Direction" név, így végül ez lett a banda neve. A fiúk hivatalosan 2010. július 23.-án 8:22-kor lettek One Direction. Ezután a srácoknak még szembe kellett nézni a mentorházas kihívással, Marbellan. Nem ment minden zökkenőmentesen, hisz Louis elvágta a lábát egy tengeri sünnel, de visszatért hozzájuk, és sikeresen vették az akadályt, így bekerültek az élő showba. A fiúk sikeresek voltak, hisz minden héten 3. vagy 4. helyezést értek el, ám ez nem volt elég a győzelemre. A fiúk 3.-ok lettek. Közben egyébként egyre nagyobb hírnévre tettek szert, a Harry Potter premierjére is meghívták a csapatot, a fiúk V.I.P.-ből mehettek focimeccsre illetve divatbemutatóin is voltak.

 

2011-es évek -Up All Night

A fiúk miután véget ért a verseny illetve az X Factor túrné fél évet kaptak a tanulmányaik befejezésére, a rajongótáboruk növelésére illetve az album elkészítésére. Niallen kívül mind le tudtak érettségizni. A fiúk 2 millió font értékű szerződést kötöttek a Syco illetve a Columbia Recordssal.

Az első videójuk, a "What Makes You Beautiful" 2011. augusztus 19.-én debütált a Vevo csatornájukon, ám a rádiókon illetve a Tv-kben csak 2011. szeptemberében 11.-étől lhetetett játszani, illetve az Ituneson is csak akkor jelent meg. A videót már júniusban elkezdték forgatni Los Angelesben, és a B terv pedig a "Na Na Na" lett volna. A dalt Kinglet Studios and Cosmos Studiosban vették föl Stockholmban.

A következő kislemez a "Gotta Be You" volt aminek megírásában már Niall és Harry is segédkezett. A dal 2011. november 11.-én debütált (hivatalosan) és mint a bemutatkozó daluk, ez is hatalmas sikert alkotott, a Bubbling Under Hot 100 Singles listáján viszont csak a 24. helyet érte el. A dal megjelenése után nem sokkal jött ki a bemutatkozó albumuk az Up All Night. A fiúk rajongói elképesztő izgalommal várták az albumot, ami hamar meghódította a sláger listákat. A fiúk összesen 24 platinát és 8 arany albumot szereztek vele, valamint összesen 10 országban lett number 1. Az Up All Night Number 1 lett a US Billboard top 200-on is, amit zenekarnak még nem sikerült elérnie. A legrosszabb helyezést Finnországban érte el, ahol csak 51. lett. Hazánkban sem remekelt az album, hisz csupán a 34. helyen zárt. Az album megjelenésének időpontja változó volt, legutolsónak a japán rajongók kapták meg, ők csupán 2012. augusztusában tudták beszerezni.

 

2012-Up All Night

A fiúk bemutatkozó albuma hatalmasat robbant itt Eutópában illetve a tengeren túlon, majd az egész Világon. A fiúk számukra is hihetetlen sikereket kezdtek elérni az albummal. Ennek promotálására beléptek a Big Time Rush túrnéjára, előzenekarként (amiből később bortányok lettek, hisz Zaynnek egy családi tragédia miatt ki kellett lépni, illetve később inkább a 1D miatt jártak a nézők, mintsem a BTR miatt) szerepeltek az ICarly nevű műsorban, majd ismét útjára indult az Up All Night turné. Ez bár 2011. december 18.-án kezdődött, tartottak vele egy rövid szünetet január után, és csak májusban folytatták a turnézást. A fiúk aránylag kis helyeken, de nagy sikerrel léptek föl, és ez meg is látszik azon, hogy kicsivel több, mint 5 millió dollárt kerestek vele, és minden fontosabb helyszínen teltház volt. A turné utolsó állomása 2012. június 30.-án volt, Orlandóban.

Ezután a fiúk ismét pihenhettek, hisz ezután ismételten csak az albumon kellett dolgozniuk. 2012 a fiúknak hatalmas áttörést hozott, hisz év elején megnyertek egy Brit Awardod (a Best British Single), fölléphettek a Kid's Choice Awardson illetve az SNL-ben (ami az USA egyik legközkedveltebb műsora) valamint meg lettek hívva az első Mtv VMA díjátadójukra. A fiúk nagyon idegesek, de sikeres estét zártak, hiszen 3 díjat (a Best New Artist, Best Pop Video és a Most Share-Worthy Video)és a föllépésük is sikeres lett. A fiúk a One Thinget adták elő. A díjátadó után Niall magánélete ismét a sajtó kedvenc témája lett, hisz ő és Harry szájrapuszit kaptak Katy Perrytől illetve Demi Lovatoval töltött együtt egy vacsorát amit később mindketten megcáfoltak. Ez igaz is volt, hisz a fiúk az estét Justin Bieberrel töltötték, aki a fiúk egyik jó barátja. Érdekesség, hogy a díjátadón Eleanor Calder (Louis barátnője) és Danielle Peazer (Liam ex-barátnője) is ott voltak.

Ezután ismét stúdózás és promótálás következett. Az új albumban, a Take Me Home-ban a fiúk már többet segítettek, több dalt segítettek megírni. Időközben 2 videójuk is megjelent a Live While We're Young és a romantikusabb, lasabb hangzású Little Things. A fiúk fölléphettek a királynő születésnapjára rendezett ünnepségen, sorra nyerték a díjakat, és egyre több helyre voltak hivatalosak. Bár a terveik nem mindig valósultak meg, hisz a Kiss You videójának megjelenését kénytelenek voltak 1 hónappal eltolni, az eredeti tervektől.

 

2013- Midnight Memories

A fiúk 2013. február 23.-án vágtak neki az addigi legnagyobb túrnéjuknak, a Take Me Homenak. Ez a túrné 4 kontinenst járt be, 131 helyszínnel. A fiúk az első fellépést természetesen a London-i 02 Arénában adták. A koncertek előkészületeit illetve a túrnét az akkor már készülő filmükhöz végig rögzítették, egészen míg Amerikába nem értek. A fiúk Európai előzenekara Carmin volt. A srácok egyik legnagyobb élménye mikor Madridban a Real Madrid csapatával focizhattak, de de nem ez volt az egyetlen csapat amit meglátogattak, mivel Niall, Liam és Louis minden lehetőséget megragadtak, hogy focizhassanak a legnagyobbakkal. Emelett a fiúk Amszeterdamban Tiesto példájára rávették a rajongóikat, hogy mindenki viseljen valami narancssárgát, mivel a narancs köztudottan "Hollandia színe". Ez a projekt persze sikeresen zárult, de közel sem annyira, mint a DJ szenzációnál, ahol mindenki talpig fehérben volt, de a fiúk mégis elérték amit akartak. 61 Európai helyszín volt. A legelső az ugyebár említett London volt, február 23.-án, a legutolsó Portugália fővárosa, Lisszabon május 6.-án.

A fiúk ezután egy rövid szünetet kaptak és a forgatásokkal is leálltak. Eközben elkezdték promotálni az első parfümüket az "Our Momentet". Az édes illatú kölni végül az egyik legsikeresebb illat lett.

Eközben persze rengeteg pletyka és esemény történt Niall magánéletében. Még az év eleji Brit Awards győzelmük után is igyekezték összeboronálni Amyvel illetve Demivel, de egyik sem volt igaz. Márciusban Niall bátyja Greg feleségül vette a menyasszonyát Denise Kellyt. Bár a fiúk egytől egyig meg voltak hívva, egyikőjük sem ment el. Helyettük viszont ott volt Liam akkori ex-barátnője, akiről sokan azt hitték, hogy ő az a bizonyos Zoe egy hátulról lekapott kép után. Egyébként a lagzi nem sikerült tökéletesen, hisz bár Niall szép beszédett tartott és, mint kiderült Denise terhes volt, a rajongók megkeserítették a boldogságukat. A templom előtt vártak Niallre, sikítoztak és a kocsiját is nyalogatták páran. Képtelenek voltak fölfogni, hogy ezzel mindent tönkretesznek. Az érzékeny lelkű énekes persze magára vette és állítólag egy wc-be zárkózva sírt, mert úgy érezte, hogy tökretette a bátyja nagy napját.

A túrné az Észak-Amerikai helyszínekkel és a 5 Secounds of Summerrel folytatódtak. Időközben a fiúk Niall legjobb barátai lettek, és míg a másik 4 srác a nő ügyei miatt címlapokon szerepeltek, Niall eljátszott a fiúkkal, illetve a segwayyel amit vett. Az amerikai helyszínek június 8-től augusztus 10.-éig voltak, Mexico Cityből indulva Los Angelesig. Az utolsó L.A.-i fellépésük előtt a fiúk a Teen Choice Awardsra is hivatalosak voltak. És bár ők nyitották az estét és rengeteg díjjat nyertek az emberek nem voltak elájulva az előadásuktól, hiszen mindegyik fiú hamis volt. A túrnézás közben bemutatták a Best Song Ever videóját (2013. júli. 22) és a filmüket is elkezdték promotálni. A fiúk ezután kaphattak egy rövid szünetet ami alatt Niall a barátaival fesztiválozott, kocsit és házat vett majd elkezdődtek a túrné filmükhöz járó inetrjúk és vörös szőnyeges bemutatók. 3 premier volt, egy Londonban (augusztus 20.), New Yorkban (augusztus 30.) és egy Tokyoban is. A film New York-i és London-i premiere között a fiúk ellátogattak ismételten az Mtv Video Music Awardsra, ami az eddigi legbotrányosabbra sikerült. A fiúk csupán 1 díjjal távoztak (ezt is csak arajongóik szavazták meg twitteren) és közel sem került rájuk annyi rivalda fény, mint amire számítottak. A hátsósorba szorulásuk miatt Zayn és Louis nem is maradtak ott végig. Nem csak emiatt volt a fiúk körül botrány, hanem azért is mivel Niallt Ellie Gouldinggal hozták akkor össze (aki egyébként Ed Sheerannal a fiúk egyik nagyon jó barátjával kavart akkor) a Haylor dráma is folytatódott illetve a fiúkat kifújolták az egyetlen díjuk átvétele során. Ez őket nem igazán hatotta meg, mikor a backstadgeben Lady Gaga oda ment lelket önteni beléjük Niall egyszerűen annyit mondott "Lesz*rom ezt a f*szságot, nem érdekel."

A Take Me Home túrné ezután Ázsiában és Ausztráliában folytatódott. A fiúk mellé ismét visszatért a 5SoS és a srácok ismét forgatni kezdtek, most viszont a november 23.-án megrendezésre került 1D Dayhez. Bár a rajongók 1-től 1-ig azt hitték, hogy ez egy olyan live stream lesz, mint a twitcamek, nagyon tévedtek: a fiúk egy egész stúdiót kibéreltek. Mielőtt ez megvalósult volna a fiúk ellátogattak az Amerikai X Factorba illetve november 3.-án bemutatták a Story of My Life-ot, ami a fiúk eddigi legkomolyabb, talán a legjobbnak is nevezhető videó klipje. És persze Niallnek és Harrynek ismételten barátnőt találtak: Harryt Kendall Jennerrel boronálták össze (ami igaz is volt) Niallt viszont a magyar modellel, Palvin Barbival. A kapcsolatukat mindketten a kezdetektől tagadták, ám ez persze nem elég.

A 1D Day-en a fiúk egyre nagyobb örültségeket csináltak (Niallnek befestették a haját lilára) de ez nem volt elég, hisz a 8 órás livestream kapcsolata állandóan rossz volt, és sokan unalmasnak is találták. Köztük maga Niall is, aki az esemény utáni napon, az American Music Awardson el is mondta, hogy ennél nem csinálhattak volna nagyobb idiótákat magukból.

Az év következő részében a fiúk bemutatták a 3. stúdió albumukat a Midnight Memoriest (november 25.), amivel technikai problémák adódtak, hisz egy héttel a megjelenés előtt már lelehetett tölteni.

A fiúk a promotáláson kívül több Tv showban is felléptek illetve meghívást kaptak, ilyen például az amerikai vagy az olasz X Factor illetve az amerikai The Voice. Niall, mint mindig a karácsonyt otthon töltötte a családjával és a keresztfiával, Theoval, de még így sem bírták ki az újság írok, hogy ne próbálják összehozni az előbb említett Barbival, akivel a szilvesztert is együtt töltötték, ám Niall és a lány is leszögezték, hogy csak barátok. A pletykáknak 2014. Valentín-napján lett végük, mikor Barbi egy másik sráccal töltött föl, egy elég kapcsolatra utaló képet.


2014- Where We Are

A fiúk a rajongók elkeseredésére 3 hónapos túrnét vettek ki, mielőtt neki kezdtek volna áprilisban a Where We Are túrnénak. Ám a rajongók nem maradtak pletykák nélkül azokra az időkre, hisz Palvin Barbi után Selena Gomezzel hozták össze a szőke énekest. Ez a történet egy egyszerű vacsorától egészen odáig is elment, hogy pár angol lap azt állította, hogy miután Selena és Niall hazamentek közösen drogoztak az énekes villájában. Erre semmilyen komment nem érkezett az érintettektől.

A fiúk megjelentek a Brit Awardson is, ahol Niall a januári térdműtétje miatt, mankókkal ment, amit pár fanatikus az after partyn ellopott. Ezen a díjátadón történt az a bizonyos eset, mikor a fiúk átvették a díjat amit a rajongóik a twitteren megszavaztak nekik, és Harry elkésett. Liam, a banda front embere, már nagyban mondta a beszédet mikor a göndör énekes felrohant a színpadra, majd elnézést kért, de a mosdóban volt, mikor kiderült, hogy nyertek, majd megkérdezte, hogy mit nyertek. Persze az inetrneten ez nem maradt szó nélkül, és a mai napig ez az egyik új-kedvenc mémje az embereknek. Egyébként az after partyn Niall a liftbe is beszorult, pedig köztudottan klausztofóbiás.

A szabadidejében Niall koncertekre és focimeccsekre (illetve edzésekre) járt, illetve a keresztfiával, Theoval és a családjával is sok időt töltött.

A fiúk április 18.-án mutatták be a You and I című dalhoz készült videót, ismételten Ben Winston rendezésében. A fiúk egy híres angol mólón, Clevedon Pierben. Bár a fiúk rengeteget szenvedtek a forgátások alatt, hiszen szél vihar miatt kinn kellett fagyoskodniuk egész nap, a klip elég megosztó lett a rajongók körébe.


  • Születési név
  • Niall James Horan
  • Becenév
  • Nialler, Nie
  • Születési idő
  • 1993. szeptember 13.
  • Születési hely
  • Mullingar, County Westmeath, Írország
  • Foglalkozás
  • énekes, gitáros
  • Családi állapot
  • nőtlen
  • Magasság
  • 178 cm
  • Eredeti hajszín
  • Barna
  • Szemszín
  • Kék
  • Csillagjegy
  • Szűz
 
Niall Horan

 

 A hírnév előtt

Zain Jawadd Malik 1993. január 12.-én West Lane-ben Bradfrodban, az Egyesült Királyságban. A családjával Bradford East-Bowling nevű részén laktak. Az apja, Yaser pakisztáni édesanyja Patricia (Trisha) angol. Van 3 lánytestvére: a nővére Donyiha aki egyetemre jár és pszicholóhiát tanul, Waliyha aki 1998.-ban született illetve Safaa aki 2002-es. Waliyha csak úgy, mint ő a Tong High Schoolban tanulnak ami a környék egyik legelitebb iskolája. Zayn akkor került át mikor az elzőző iskolájából kirúgták verekedésért, mivel a fiút szekálták az arab vére miatt. A Tong egy művészeti illetve sport iskola, ami arab tulaj kezében van. Zayn már 11.-ben letette az irodalom érettségijét és magyar tanár szeretett volna lenni. Zayn mindig is sokkal kreatívabb volt a fiú osztálytársainál, elmondta, hogy míg őket a sportok érdekelték ő sokkal kreatívabb volt, szívesebben rajzolt és énekelt. Zayn szerepelt az egyik iskolai musicalben, a Greas-ben, ő volt a főszereplő. Zayn már nagyon rég óta lánc dohányos.

Zayn azt is elmondta, hogy mindig késő éjszaka énekelt egyedül a szobájában, és a nővére emiatt dühös lett és azt kiabálta, neki, hogy "Fogd be, nem tudsz énekelni, menj vissza aludni!".

Zayn számára mindig is nagyon fontos volt a családja, nagyon védelemezi a testvéreit illetve az anyukáját.
Ennek ellenére Zayn legkissebb húgáról 2012 év végén a Twitteren elkezdték terjeszteni, hogy nem rákos ami miatt természetesen az egész család dühös lett. Zayn az X Factorba is csak azért jelentkezett, hogy mindent visszaadhasson az anyukájának amit kapott tőle. Az X Factor alatt Zayn nagyapja meghalt ami nagyon megviselte őt.

Magánélet

Bár sokan úgy tartják Zayn soha nem volt szégyenlős ha lányokról volt szó. Az egész iskolában egy nagy nőcsábászként ismerték, de az is volt, hiszen "Bradford Bad Boy" egyszer 3 lánnyal randizott egyszerre.

Az első csókja 8 vagy 9 évesen volt, azt mondta, hogy nem emlékszik rá pontosan, de mivel kisebb volt a lánynál föl kellett álnia egy téglára, hogy elérje.

Geneva Lane

Zayn és Geneva az X Factor alatt ismerkedtek meg. A kapcsolatukat soha nem vállálták föl hivatalosan. Zayn akkor még csak 17 éves volt, Geneva már 20. A kapcsoltakutak soha nem vállalták föl nyilvánosan, de azért szakítottak, mert Zayn megcsalta a szintén X Factoros Rebaccaval. Ezután Geneva azt nyilatkozta Zaynről:

"Zayn egy szívtörő! A csillagokat is leígérte nekem az égről aztán meg engem összetörve megcsalt Rebeccaval."

Zayn és Geneva értelemszerűen nem tartják a kapcsolatot.

Rebecca Ferguson

Az előbb említett X Factoros hölgyeménnyel Zayn hivatalosan 2011-ben kezdett randizni, de mikor kérdezték, hogy van-e barátnője, mindig letagadta. Zayn és Rebecca kapcoslata nagy port kavart a médiában, hisz a nőnek akkor már volt 2 gyereke illetve 6 év korkülőbség volt közöttük. Zayn és Rebecca nem alkottak sokáig egy párt, szintén egy megcsalási botrány miatt. Zayn később azt nyilatkozta Rebeccaról, hogy "Csak egy hiba volt." Rebecca pedig nem túl kedves szavakkal jutalmazta őt és a következő barátnőjét, majd azt mondta, hogy Zayn hűtlen és megbízhatatlan. Rebecca több dalt is Zaynről írt állítólag.

Perrie Edwards

Zayn és a Little Mix szőke szépsége még 2011. októberében találkoztak és kezdtek el randizgatni, de úgy látták jobbnak, ha szakítanak, hogy Perrie a versenyre tudjon koncentrálni. Zayn és Perrie hivatalosan 2012. májusától alkotnak egy párt, de a kapcsolatuk elején nem volt olyan tökéletes a kapcsolatuk, mint most, hisz Zayn többször is megcslata a lányt, aki mindig visszafogadta szerelmét, ami miatt természetesen a lány bandatársai nem rajonganak az arab fiúért, ami teljesen érthető, még akkor is, ha megváltozott. Zayn és Perrie még 2012-ben összeköltöztek illetve van egy közös macskájuk is. Bár Perrie családja nem ájul el a fiútól, Zayn családja kifejezetten szereti Pezzt. Zayn 2013. agugusztusában jegyezte el a lányt, amit a fiúk filmjének a This Is Us Londoni premierjén jelentettek be, és azóta is lázban tartja a médiát, hogy mikor fognak összeházasodni. Egyenlőre annyit biztosan tudni, hogy a Little Mix többi tagjai (Jade, Jesy és Leigh-Anne) lesznek a koszorús lányok a 1D többi tagja pedig a kisérőik, valamint, hogy nem akarják sokat halogatni. Zayn elmondta, hogy nagyon igyekszik, hogy Perrie vele maradjon, szereti meglepni dolgokkal és, hogy tengerparti esküvőt szeretne.

 

X Factor (2010)

Zayn a Brit X Factor 7. szériájába jelentkezett, 165616-os sorszámmal, Manchasterben. Zayn válogatásán Louis Walsh, Nicole Scherzinger és Simon Cowell voltak ott, és mikor megkérdezték Zaynt, hogy miért jelentkezett annyit válaszolt, hogy "Kalandra vágyom" ám a fiúk 2013-as filmjéből kiderül, hogy Zayn igazából azért jelentkezett, hogy mindent visszaadhasson a családjának amit ő kapott tőlük.

Mariotól, a "Let Me Love You"-t énekelte, ami azonnal elnyerte a közönség, a zsűri és a Tv nézők tetszését is, hisz Zayn 3 igennel pár másodperc ének után tovább jutott. Ami mindenkit meglepett, hogy mikor megtudta, hogy három igennel tovább jutott, még akkor sem mosolyodott el.

Ezután következett a bootcamp és a minden rajongó számára ismert momentum, mikoris Zayn nem volt hajlandó táncolni és Simon Cowell megkereste és rábeszélte a táncra. Ám ez sem volt elég ahoz, hogy Zayn szólóban folytassa a karrierjét, ám Nicole Scherzinger és Simon Cowell ötlete alapján összetették 4 másik fiúval (Liammel, Niallel, Louissal és Harryvel). A fiúk ezután Harry szüleinél töltötték a napjaikat és a bandán gondolkodtak. Sok elképzelés volt a banda nevét illetően, mint a "Zayn and the Boys." vagy a "Niall and the potatos" illetve a "Status Single" de végül Harry fejéből kipatttant a nagy ötlet: One Direction. Miután megvolt a név még a hangzáson és a kinézeten is gondolkozniuk kellett. Niall ragaszkodott hozzá, hogy úgy öltözködjenek, mint Louis, Zayn pedig a Bruno Mars dalokhoz, de végül Marbellán a fiúk a "Torn"-t énekelték. A srácok hétről-hétre megnyerve a tinilányok szívét lépkedtek előre az élő showban, minden héten 3. vagy 4. helyen zárva. Bár nagyon szerettek volna győzni, ennyi nem volt elég: a Brit X Factor 7. évadának legjobb csapataként illetve 3. helyezettként távoztak, de Zayn megígérte a rajongóknak, hogy ez nem a One Direction végét jelenti.

Kezdetetek- Up All Night (2011)

A fiúk miután véget ért a verseny illetve az X Factor túrné fél évet kaptak a tanulmányaik befejezésére, a rajongótáboruk növelésére illetve az album elkészítésére. Niallen kívül mind le tudtak érettségizni. A fiúk 2 millió font értékű szerződést kötöttek a Syco illetve a Columbia Recordssal.

Az első videójuk, a "What Makes You Beautiful" 2011. augusztus 19.-én debütált a Vevo csatornájukon, ám a rádiókon illetve a Tv-kben csak 2011. szeptemberében 11.-étől lhetetett játszani, illetve az Ituneson is csak akkor jelent meg. A videót már júniusban elkezdték forgatni Los Angelesben, és a B terv pedig a "Na Na Na" lett volna. A dalt Kinglet Studios and Cosmos Studiosban vették föl Stockholmban.

A következő kislemez a "Gotta Be You" volt aminek megírásában már Niall és Harry is segédkezett. A dal 2011. november 11.-én debütált (hivatalosan) és mint a bemutatkozó daluk, ez is hatalmas sikert alkotott, a Bubbling Under Hot 100 Singles listáján viszont csak a 24. helyet érte el. A dal megjelenése után nem sokkal jött ki a bemutatkozó albumuk az Up All Night. A fiúk rajongói elképesztő izgalommal várták az albumot, ami hamar meghódította a sláger listákat. A fiúk összesen 24 platinát és 8 arany albumot szereztek vele, valamint összesen 10 országban lett number 1. Az Up All Night Number 1 lett a US Billboard top 200-on is, amit zenekarnak még nem sikerült elérnie.  A legrosszabb helyezést Finnországban érte el, ahol csak 51. lett. Hazánkban sem remekelt az album, hisz csupán a 34. helyen zárt. Az album megjelenésének időpontja változó volt, legutolsónak a japán rajongók kapták meg, ők csupán 2012. augusztusában tudták beszerezni.

Take Me Home (2012)

A fiúk bemutatkozó albuma hatalmasat robbant itt Eutópában illetve a tengeren túlon, majd az egész Világon. A fiúk számukra is hihetetlen sikereket kezdtek elérni az albummal. Ennek promotálására beléptek a Big Time Rush túrnéjára, előzenekarként (amiből később bortányok lettek, hisz Zaynnek egy családi tragédia miatt ki kellett lépni, illetve később inkább a 1D miatt jártak a nézők, mintsem a BTR miatt) szerepeltek az ICarly nevű műsorban, majd ismét útjára indult az Up All Night turné. Ez bár 2011. december 18.-án kezdődött, tartottak vele egy rövid szünetet január után, és csak májusban folytatták a turnézást. A fiúk aránylag kis helyeken, de nagy sikerrel léptek föl, és ez meg is látszik azon, hogy kicsivel több, mint 5 millió dollárt kerestek vele, és minden fontosabb helyszínen teltház volt. A turné utolsó állomása 2012. június 30.-án volt, Orlandóban.

Ezután a fiúk ismét pihenhettek, hisz ezután ismételten csak az albumon kellett dolgozniuk. 2012 a fiúknak hatalmas áttörést hozott, hisz év elején megnyertek egy Brit Awardod (a Best British Single), fölléphettek a Kid's Choice Awardson illetve az SNL-ben (ami az USA egyik legközkedveltebb műsora) valamint meg lettek hívva az első Mtv VMA díjátadójukra. A fiúk nagyon idegesek, de sikeres estét zártak, hiszen 3 díjat (a Best New Artist, Best Pop Video és a Most Share-Worthy Video)és a föllépésük is sikeres lett. A fiúk a One Thinget adták elő (amit még januárban muattak be).  Érdekesség, hogy a fiúk az estét Justin Bieberrel töltötték, aki az egyik jó barátjuk valamint, hogy a díjátadón Eleanor Calder (Louis barátnője) és Danielle Peazer (Liam ex-barátnője) is ott voltak.

Ezután ismét stúdózás és promótálás következett. Az új albumban, a Take Me Home-ban a fiúk már többet segítettek, több dalt segítettek megírni. Időközben 2 videójuk is megjelent a Live While We're Young és a romantikusabb, lasabb hangzású Little Things. A fiúk fölléphettek a királynő születésnapjára rendezett ünnepségen, sorra nyerték a díjakat, és egyre több helyre voltak hivatalosak. Bár a terveik nem mindig valósultak meg, hisz a Kiss You videójának megjelenését kénytelenek voltak 1 hónappal eltolni, az eredeti tervektől.

 

Midnight Memories (2013)

A második album, a Take Me Home sikereit követően a fiúk januárban Japánba utaztak, ahol megismerkedtek az ottani kultúrával, rajongókkal, fölléptek illetve az önéletrajzi filmüken dolgoztak, aminek munkálatai 2012. novemberében kezdődtek el. A fiúk 2013 januárjában elutaztak életükben először Japánba, hogy találkozzanak a rajongóikkal illetve, hogy felvegyenek pár jelenetet a jótékonysági célból készülő One Way Or Another című dal feldolgozásához készülő videóhoz. Ám ami az év elején mindenkinek jobban fölhívta a figyelmét, az az volt, hogy Zayn megcsalta a gyönyörű barátnőjét, Perriet, egy ausztráliai pincérnővel. Zaynt egy képek buktatták le, amit a lány közzé tett a világhálón az alvó tinisztárról. "Ne aggódj miatta, túrnézik." Zayn állítólag ezeket mondta a lánynak amikor Perrieről kérdezte, majd minden lelkiismeret furdalás nélkül Zayn hotelében töltötte az estét, majd az arab fiú reggel egyszerűen hívott neki egy taxit. Ami a legrosszabb az egészben, hogy ilyenkor Perrie és Zayn már az esküvőről beszéltek, és nem volt kizárt az, hogy nemsokára eljegyezné a lányt. A Little Mix többi lánya ezután a lépés után egyértelműen Zayn ellen fordultak, csak úgy, mint a páros szeretői- teljesen jogosan. Ezek után a Zaynt övező botrányok miatt az is szóba került, hogy kiteszik a bandából, de szerencsére benn maradhatott és Perrie is megbocsájtott neki.

A fiúk 2013. február 23.-án kezdték meg a londoni O2 arénában a Take Me Home túrnét. A túrné 129 állomásból állt, 61 európai, 21 óceániai, 41 észak-amerikai és 2 ázsiai állomásból állt, november 3.-án lett vége, és 119 millió dollárt kerestek vele.

Augusztusban jelent meg az önéletrajzi-túrnéfilmük a This Is Us ami hatalmas sikert aratott a lányok körében, csak úgy mint az ebben az évben megjelenő parfümük az Our Moment. A fiúk által várt 1D Day és a VMA viszont nem volt olyan sikeres számukra: míg a 1D Day adása állandóan akadozott, és a végén már ők sem élvezték, azt, hogy 8 órán át nevetség tárgyává tették magukat, az Mtv díjátadóan 1 díjjal térhettek haza, ezt is csak a twitteres népszerűségüknek köszönhetően, valamint kifütyülték őket. A szintén augusztusi Teen Choice Awards sikeresebb volt számukra, mivel ott ők térhettek haza a legtöbb díjjal, de ez nem változtatott azon, hogy a média nem tudott elmenni amelett, hogy a fiúk nyitó produkciójában, nehéz volt egy tiszta hangot is találni.

Év végén a srácok leforgatták az új videójukat, amit később csak 2014.-ben publikáltak, november 25.-én kiadták az új albumukat, a Midnight Memoriest és több tv műsorban illetve díjjátadón látni lehetett őket.


Születési név
Zain Jawadd Malik
Becenév
Zayn
Születési idő
1993. január 12.
Születési hely
East- Bowling, Bradford, West Yorkshire, Egyesült Királyság
Foglalkozás
énekes
Családi állapot
nőtlen
Partner
Perrie Edwards
Magasság
178 cm
Eredeti hajszín
fekete
Szemszín
barna
Csillagjegy
Bak

Zayn Malik
 

Kezdetek

Liam James Payne néven született 1993. augusztus 29-én Wolverhamptonban, West Midlandon az Egyesült Királyságban. Szülei Karen és Geoff Payne, valamint van két nővére Ruth és Nicola. Mivel koraszülött kisbaba volt, ezért sokszor kellett kontrollra járni vele. Ez egészen négy éves koráig tartott, amikor felfedezték vesebetegségét, melyet azóta meggyógyítottak. 6 éves korában kezdett el az énekléssel foglalkozni. 12 évesen bokszleckéket vett, ugyanis ő is áldozata volt az iskolai bántalmazásoknak. A sport emellett mindig része volt életének, a gimnáziumi évei alatt a futás volt amit csinált, ezért akár reggel 5 órakor is felkelt. A St. Peter’s Kollégium iskolába járt eredetileg, ám egy Wolverhamptoni gimnáziumból érettségizett le, ahol zenei szakon volt. GCSE vizsgái közül 11-et sikeresen teljesített.


X-Faktor: 2011

Liam először 2008-ban jelentkezett az X-Factor 5 szériájába, mikor még csak 14 éves volt. A Mentorok házáig sikeresen eljutott, ám ott Simon Cowell úgy gondolta, hogy a fiú még nem áll készen a versenyre, így megkérte hogy két és múlva próbálkozzon újra. Liam egyetértett a döntéssel, hiszen tisztában volt vele hogy 14 évesen nehezen vette volna az akadályokat. Liam Simon tanácsával ellentétben, már a következő évben is indulni szeretett volna, ám felemelték a korhatárt 16-ra, így a szabályok értelmében nem próbálkozhatott. 2010-ben végre elérkezett az idő, a fiú visszatért az X-Factorba, ahol előadta a "Vry Me a River" című dalt, melyet 4 igennel jutalmazott a zsűri. A "Táborban" az Oasis-tól énekelte a "Stop Crying Your Heart Out" című számot. A mentorok közül háromnak tetszett, ám Simonnak nem nyerte el a tetszését. Nicole Scherzinger tanácsára, a zsűri úgy döntött, hogy Liam folytathatja a versenyt, ha csapatban megy tovább, ezért azt javasolta a annak az öt fiúnak (Niall Horan, Liam Payne, Harry Styles, Zayn Malik és Louis Tomlinson) hogy alkossanak egy fiúbandát, mert ugyan tehetségesek de sikert külön-külön nem fognak elérni.

Ennek hatására a fiúk két hetet kaptak arra hogy összeszokjanak, ezalatt pedig összebarátkoztak, és megismerték egymást, ezután már együtt el is kezdtek gyakorolni. Mivel a zenekarnak nevet is kellett adni, Harry a One Direction-nel állt elő, hiszen ugyan eddig nem ismerték egymást de egy irányba tartanak, az énekesi pályán. Simon Cowellnek, a mentoruknak tetszett az ötlet, szintúgy a négy másik fiúnak, így lett a banda neve One Direction. Az első dal amit feldolgoztak akusztikus formában az a Torn volt, Natalie Imbrugaliától, ezt adták elő az első élő adásban a londoni Wembley arénában. A fiúk egyre nagyobb sikereket kezdtek elérni, és egyre több rajongójuk lett. Számos tehetséget hagytak a hátük mögött a műsor során, ám a népszerűségük nem volt elég a győzelemhez hiszen csak a harmadik helyen végeztek, bár ez is elég volt számukra. A műsor végeztével a többi előadóval együtt részt vettek az X-Faktor turnén, amely 2011 február és április között zajlott le több angol, és ír helyszínen


Up All Night: 2011-2012

2011 elején a fiúbanda egy két milliós szerződést kötöttek egykori mentoruk, Simon Cowell által a Synco Record kiadónál, az első albumhoz a munkálatokat pedig már az év elején el is kezdték. Az első album elkészítéséhez Los Angelesben RedOne producer segítségét kapták, míg Londonban pedig Ed Sheraan és a McFly-os Tom Fletcher segített be az album munkálataival. Ezen kívül az album munkálatainak befejezéséhez Svédországban is kellett dalokat fevenni.

A legelső kislemez, a What Makes You Beautiful 2011 szeptember 10-én látott napvilágot, melyhez a videoklip egy nappal később, 11-én érkezett meg. A dal olyan sikeres volt, és annyira tetszett a közönségnek hogy első helyen debütált számos zenei ranglistán világszerte. Később még a legtöbbet díjat kapott, eladott és legnézettebb címeket is kiérdemelte. Második kislemezük a Gotta Be You 2011 november 11-én került fel az iTunes-ra. Ez a dal is sikeres volt, de annyira nem kedvelte a nézőközönség sem a videoklipet, sem a dalt mint az előbbit. Azért persze a top 5-ben mindenhol benne volt a zenei ranglistákon. A debütáló lemeze a brit zenekarnak, az Up All Night 2011. november 18-án került a boltok polcaira fel, és debütált első helyen a zenei listákon világszerte. Az albumhoz végül Kelly Clarkson is írt egy dalt, ez a Tell Me Lie volt, Edtől a Moments, Tom Fletchertől pedig az I Want származik. Végül 13 dal került fel a lemezre, ebből 4 kislemez volt.

2011 őszén a Columbia Recordshoz szerződött le a zenekar, az Egyesült Államokba. Ennek köszönhetően 4 hónappal az Up All Night európai megjelenésének már amerika szerete is meg lehetett venni a lemezt.
A harmadik kislemez a One Thing 2012. január 6-án jelent meg, a videoklip hozzá február 14-én landolt a YouTube-on. Akkora sikereket, mint az első kislemez ugyan ez a dal sem ért el, de ez is számos eladással büszkélkedhetett rögtön. A legutolsó kislemez, a More Than This 2012. május 25-én jött ki hivatalosan, ám ehhez nem készült videoklip. Ez a dal volt talán az album legkevesebbet eladott dala, ám már már arany és platina státusz is elért.

Az Up All Night album turnéjára sem kellett sokat várni, hiszen 2011. december 8-án el is kezdődött. A turné keretein belül három kontinest érintettek: Európa, Észak-Amerika és Ausztrália. Európában 26 helyet érintettek, Ausztráliában 7-et, míg az USA-ban szintén 26-ot. Előzenekarként szerepelt Olly Murs, Johnny Ruddo, Justice Crew, Annah Mac vagy éppen a Boyce Avenue. Az együttes bevétele közel 5 millió dollára lett kiértékelve. A turnéhoz készült egy kisebb videó napló/DVD is, ami az Up All Night: The Live Tour néven volt kapható 2012. május 28-tól.


Take Me Home: 2012

2012 február és március között a One Direction az amerikai Big Time Rush nevű zenekar turnéjának keretein belül volt a nyitózenekar. Miután az Up All Night turnéjunak vége lett, 2012 nyarán stúdióba is vonult a fiúbanda hogy második lemezét elkészítse. Ehhez az albumhoz is közreműködött Tom Fletcher az I Would, valamint Ed Sheeran a Little Thingssel. Az album első dala a Live While We’re Young 2012. szeptember 28-án jelent meg, videoklippel együtt. A dal nagyszerűen debütált, hamar első helyen lett a külföldi és az angol zenei ranglistákon.

A második lemez, amely a Take Me Home címet kapta 2012. november 9-én jelent meg, alig egy évvel az előző után. Ez az album is nagy sikereket élvezett, sőt talán még nagyobbakat mint az Up All Night. Pár hét alatt már is platinum státuszú lett világszerte olyan országokban mint Ausztrália, Dánia, Írország vagy éppen az USA. A második kislemeze az albumnak a Little Things volt, amely a lemez megjelenése után 3 nappal, november 12-én jelent meg hivatalosan. Ausztáliában volt a legsikeresebb ez a dal, hiszen alig pár hét leforgása alatt lett háromszorosan platina.

A legutolsó kislemeze a Take Me Home-nak a Kiss You volt, amely 2013. február 8-án jelent meg. A videoklipet hozzá retró stilusban készitette el a fiúbanda, ez az eddigi legnézettebb videoklipjeik egyike. A lemez hivatalos világkörüli turnéjára alig kellett pár hónapot várni: február 23-án már el is indult a zenekar. A turné keretein belül a One Direction 55 országot érintett csakis Európában, ezen kívül pedig meglátogatták még Kanadát, az Egyesült Államokat, Mexikót, Óceániát, Japánt és Új-Zélandot is. Ez a turné 15,7 millió dolláros bevételt hozott, ami a háromszorosan volt az Up All Night-nak.


Midnight Memories: 2013 — jelen

A One Direction nem olyan rég jelentette be, legközelebbi világkörül turnéjukra sem kell sokat várni, 2014-ben újra járni kezdik az utakat. A turné a Where We Are címet viseli. Az első dal a közlegő albumról a Best Song Ever, amely a megjelenés előtt szivárgott ki. Hivatalosan végül július 22-én jelent meg, ugyanakkor amikor a YouTube csatornára is felkerült a hivatalos videoklip. Szeptember 6-án jelentett be a fiúbanda hivatalosan, hogy új albumuk a Midnight Memories nevet kapta, valamint hogy november 25-é lesz a boltok polcain. Október 10-én a twitteren jelentették be, második kislemezük a Midnight Memoriesről a Story of My Life címet kapta és október 28-án adják le először a rádiók. A dal több országban is listavezető lett, hozzá a videoklip november 3-án érkezett, amely nem döntötte meg ezúttal a VEVO rekordját, hisz több millió nézőt töröltek. A közelgő album dallistáját október végén publikálta az 1D, rajta 14 új dallal.

2012. november 12-én a Today Showban jelentette be a brit együttes, hogy 2013 nyarán érkezik első 3D-s dokumentumfilmük, amely saját életüket mutatja be egészen a kezdetektől odaáig ahova eljutottak. A rendező Morgan Spurlock szerint ez a film olyan lesz, mint Justin Bieber Neve Say Never-je, vagy éppen Katy Perry: Part Of Me-je. A forgatásokat 2013 januárjában kezdték meg a Take Me Home turné keretein belül, és egészen a turné végéig forgattak. A film összesen 93 perc lett, és augusztus 20-án volt az első hivatalos vetités Londonban. A dvd augusztus 30-án jelent meg az Egyesült Királyságban. Magyarországon szeptember 5-től kezdték el adni a mozik.

A brit fiúbanda 2012 végén ült össze menedzserükkel, és tervezte meg első saját parfümje kiadását. A tagok egytől egyig kiválasztották kedvenc illatukat, valamint ennek megfelelően készítették el az Our Moment-et, amely háromféle illatban kapható: Grapefruit - Erdeigyümölcs; Jázmin - Fragnipani - Freesia és Fehér pacsuli. A parfümöt augusztus 25-től lehet megvásárolni a boltokban.


Jótékonykodás

A One Direction már a világ különböző pontjain segített az embereknek. Első nagyobb útjuk Afrikában volt, ahol segítettek az ott élő rászorulókon, azáltal hogy az ott viselt ruháikat elárverezték és az onnan befolyt összeget az afrikai szegényeknek küldték el. Az ezt követő Red Nose Day jótékonysági gálára elkészítették az afrikai útjuk videóját is, amelyhez felénekelték Blondie – One Way Or Another című dalát, amelyet elő is adtak a partin. Ehhez a videóhoz az esemény híres piros orrát is viselték a videoklip során

Emellett a fiúk ismeretségüket is jó célokra használják fel, hiszen több más szervezetnek is gyűjtöttek már pénzt adományokra, azzal hogy hirdették az adott céget. Legtöbbször pedig ők maguk is adományoznak, turnéjukból befolyt összeget, amely nem csekély, hiszen több száz millió dollárt kaszálnak egy világkörüli turné során.


Névhasználati Per

2012 áprilisában a szintén One Direction néven futó 2009-ben alakult amerikai együttes névhasználati jogok miatt perbe fogta a brit bandát, miszerint ők már korábban levédették nevüket az Amerikai Szabadalmi és Védjegy Hivatalban. Miután az együttestől nem kaptak visszajelzést, Simon Cowell cégét támadták. A Syco és Sony Music lemezkiadóktól több mint 1 milliós kártérítést kértek, ellenkező esetben pedig a briteknek meg kell válni nevüktől. Nyár elején a híresebbik One Direction viszontperelte az amerikaiakat, arra hivatkozva, hogy 2011 februárjában, mikor levédették nevüket, a brit banda már nemzetközileg is ért el sikereket, valamint a kiadó szerint az amerikaiak mindössze pénzt és hírnevet próbálnak szerezni névrokonaikból. 2012 szeptemberében a BBC tudósításai szerint az angolok megnyerték a pert, így az amerikaiak az Uncharted Shores néven folytatták karrierjüket. A névváltással mindkét fél elégedett volt, ám a kívülállók szerint a döntést nagyban befolyásolta a lemezkiadók által felajánlott pénzösszeg   


Magánélet

2010-ben ismerkedett össze Liam első hivatalos barátnőjével, Danielle Peazerrel akivel az X-faktor forgatásán melegedtek össze. Kapcsolatukat hamar nyilvánosság elé is tárták. 2013 májusában ért véget hosszú kapcsolatuk. Liam augusztusban jelentette be, régi jó barátjával Sophia Smith-el kezdett el járni, akivel boldog kapcsolatban él.

  • Születési név
  • Liam James Payne
  • Születési idő
  • 1993. augusztus 29.
  • Születési hely
  • Wolverhampton, West Midlands, UK
  • Foglalkozás
  • Énekes
  • Családi állapot
  • nőtlen
  • Partner
  • Sophia SmithMagasság
  • 178 cm
  • Eredeti hajszín
  • Barna
  • Szemszín
  • Barna
  • Csillagjegy
  • Szűz
  • Liam Payne

 

 

Címkék

A címkék listája üres.

Szavazás

Tetszik a weboldalom??

(4)

Összes szavazat: 20

Újdonságok

2014.07.22 12:57
2014.07.22 12:56